A szövetek szakítószilárdsága alapvetően három típusra oszlik: szőtt anyagoknál az egyik a szakítószilárdság. A legtöbb szövet e tekintetben megfelel a meghatározott követelményeknek. Ha ez a követelmény nem teljesíthető, akkor a A fejlesztés sikertelen, és egyáltalán nem lehet ruhát készíteni belőle; a második a szakítószilárdság, vagyis egy kis nyílásig szaggatjuk a vizsgálati mintát, majd egy erős műszerrel folytassuk az anyag tépését, hogy lássuk, mekkora szilárdságot tud ellenállni. Egy nagyon kulcsfontosságú mutató praktikusabb is; ezen túlmenően a kötött szövetek esetében az anyag szilárdságának értékelésére szolgáló általános mutató a szakadási szilárdság; de a kötött anyagok szakítószilárdsága leginkább magának a fonalnak és az anyagnak az erejével függ össze. Ha az anyag fonalszilárdsága nem megfelelő, és a gramm súlya nagyon könnyű, akkor problémák lesznek.
A fonal finomsága: Ha azonos anyagról van szó, akkor minél vastagabb a fonal, annál jobb a szilárdsága, és annál nagyobb a szőtt anyag szilárdsága;
Fonal sodrása: Általánosságban elmondható, hogy a fonal szilárdsága a sodrás növekedésével nő, de miután egy bizonyos szintre emelkedik, a fonal szilárdsága a sodrással csökken, de ez általában nem történik meg. ;
A szövet sűrűsége: Általánosságban elmondható, hogy minél nagyobb a szövet sűrűsége, minél nagyobb az egységnyi felületre jutó fonal mennyisége, annál nagyobb a szövet szilárdsága; de a szőtt anyagok szakítószilárdsága nem állandó, általában a kelmegyár A szövet szövési költségének csökkentése érdekében gyakran növelik a szövet sűrűségét láncirányban és csökkentik a vetülék irányban, ami nem javítja a szövet szakítószilárdságát a láncirányban, de csökken, komolyabban a szövet Az illesztések csúszása is rosszabb lesz, amire a nagy{0}}termékek fejlesztési szakaszában figyelni kell .